Bongó: őserdei szellem

"A magasabb hegyvidék szubogóiban keleten és a kibirákban nyugaton egy gyönyörűen csíkozott, hatalmas nagyságú antilop él, a bongó (Boöcerus eurycers Isacci). Sajnos, ezt a kívánatos antilopot sohasem láttam, sohasem lőttem"

Valóban. A bongó élőhelyéből fakadóan egy titokzatos állat, nehezen mutatja meg magát. A nyugati bongó alfaj (Tragelaphus eurycerus eurycerus) Nyugat-Afrikától a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti határáig sűrű bozótosokban, bambuszerdőkben, hatalmas kiterjedésű zárt őserdőkben honos, s még viszonylag gyakori fajnak számít. Másik alfaja a keleti bongó vagy más néven kenyai bongó (Tragelaphus eurycerus isaaci) Kelet-Afrikában, Szudán déli részén, Ugandában Kenyában és Tanzániában, elsősorban hegyi jellegű erdőkben élt. Mára biztosan csak Kenya területén fordul elő, a többi helyről feltehetően kipusztult. A Természetvédelmi Világszövetség az alfajt a "veszélyeztetett" kategóriába sorolta. Vadon élő populációjuk a becslések szerint mindössze alig száz egyedből áll, a faj tehát a kihalás szélén van.

Az IUCN Vöröslistáján szereplő alfaj:

A keleti bongó elterjedési területe (forrás Wikipédia):

A nyugati bongó elterjedési területe (forrás Wikipédia): 

A kelet-afrikai területeken valószínűleg már Kittenberger korában is igen ritkán előforduló alfajról van szó. Tulajdonképpen egész afrikai tartózkodása alatt keresi.

Már első útja során 1904-ben hall felőle, de korábbi sebesülései és a sztyeppéken szerzett malária megakadályozza felkutatását. A kilimandzsárói gyűjtés alatt beszél neki "egy igen értelmes mcsága vezető egy óriási, csíkolt és kurta lábú  antilopról, mely az őserdőben él, és szarva hasonlít a kuduéra". Nem világos azonban mire gondolhatott mikor azt írja, hogy ez még jóval a bongó felfedezése előtt történt, holott a bongót már 1837-ben leírja William Ogilby ír természettudós, a keleti alfajt pedig Thomas 1902-ben.. Kittenbergernek azért is szerencsés lett volna a találkozás ezzel az állattal, mert a kiboshói szultán több tehénnel is fizetett volna egy bőrért, mert szerinte a betegágyas asszonyok alá téve, könnyű és fájdalom nélküli szüléshez segít. A mcsága vezető elbeszélését mint "cum grano salis" (a szólás magyar megfelelője: csak módjával v. csak mértékkel) veszi, annál is inkább "mert a kilimandzsárói őserdőkben még nem lőttek bongót."

Valójában csak második, danakilföldi expedíciója alatt nem jár utána. Harmadik útja során 1911-ben azonban Ndassekera szubogóiban rátalál a bongó nyomára. A nyomkövetés azonban a terepi viszonyok és a rossz wandorobó vezetők miatt nem jár sikerrel. Ettől eltekintve azonban ez egy igen fontos adalék a faj korabeli elterjedési területére vonatkozóan. (Kittenberger a ndassekerai hegyvidék egykori német-kelet afrikai- ma tanzániai - részén gyűjtött és vadászott, így az alfaj akkori elterjedési területe a mainál délebbre húzódhatott.)

Ndassekera (ma Ndasegera) egy 1905-ös térképen: 

hivatkozás: Deutsch - Ostafrika. Okt. 1905. Bearb. v.H. Mielisch u. W. Berg. Lithogr. A. Wagner u. A. Soeder. Vermittelnder azimutaler Entwurf (Hauptpunkt 6 (degree) s. Br., 35 (degree) o. L.). (inset:nebenkarte) Klima-Ndjaro und gebiete.'

1914-es és 1926-os ugandai úttjain megint csak a bongó keresésére indul. Az általa bejárt Budongó- és Bugoma őserdőkben azonban nem leli nyomát. Feketéi nem is hallottak róla, így megállapítja, hogy a bongó ezekről az ugandai területekről bizonyosan hiányzik. Megemlíti, hogy ugandai jelenlétét csak a Kampalától keletre elterülő Mabira-őserdőből jelzi Cuthbert Christy angol orvos és zoológus az 1924-ben megjelenő Big Game and Pygmies cimű könyvében. 

A Mabira őserdő (OpenStreetMap térkép felhasználásával):

Nem adja fel. Utolsó útján 1929-ben a kongói területeken okkal gondolhatta, hogy szerencsével jár és végre megpillanthatja az óriás elandot (könyveiben a bongót többször így nevezi). Kérdésére az arui adminisztrátor ennek az antilopnak még a nevét sem hallotta. Így nem éppen bizakodva tovább érdeklődik. A következő napon Niangarába érve az ottani adminisztrátor jó hírrel fogadja: útközben olyan részeket is érinteni fognak, ahol a bongó előfordul. Fénykép alapján fel is ismeri az állatot és közli itt bangana a neve. További bizakodásra ad okot, hogy a mellé rendelt rendőr-aszkári őrmester szerint Jakuluku felé tartva valóban létezik egy jó bongós hely. Kevésbé reménykeltő, hogy útközben a táj képe megváltozik, jobbára leégett szavannákon át vezet az út. Míg Kelet-Afrikában a magashegyi őserdő adnak otthont a bongónak, addig ez a táj lapos és csak az erek és vízfolyások mellett vannak erdőfoltok. A bongós helyre érve a bongóvadász kirongozit nem találják. Kikérdezve a helyi feketéket, az óriáselandról semmit nem tudnak. A következő napok elefántvadászata során is folyamatosan kereste a bongó nyomát sajnos azonban sikertelenül. 

Kittenberger bongó utáni kutatási területe Kongóban  (OpenStreetMap térkép felhasználásával):

Február végén elhagyják az észak-kongói határvidéket és délebbre "az igazi bongós" őserdővidék felé tartanak. A következő napok erőltetett menetelése, részben meghozta a sikert. Többször és több helyen is találnak régebbi és egészen friss nyomokat. Sajnos szorítja az idő valamint egyéb szerencsétlen körülmény miatt lövéshez itt sem jut. Március 4.-én aztán elindulnak Dungu felé, így a bongó vadászat álom marad, írásaiban többé nem is tesz róla említést.   

Megjegyzés:  Az Állattani Közlemények 1982-ben megjelenő számában Demeter András és Topál György ír cikket KITTENBERGER KÁLMÁN KELET-AFRIKAI EXPEDÍCIÓI ÉS AZ ÁLTALA GYŰJTÖTT EMLŐSÖK címmel. Egy összefoglaló mű, mely a múzeum állatárában elhelyezett emlősök kommentált jegyzékét tartalmazza.

Részlet a cikkből:

"...Az általa gyűjtött emlős példányok száma a madarakhoz viszonyítva kevés. Igen értékes darabok égtek el 1956-ben részben vagy teljesen, az utóbbiak száma mintegy 25. Akkor semmisült meg többek között a szélesszájú orrszarvú és a kitömött bongó és csimpánz, továbbá a montírozott elefántunk a Ruwana-dioráma minden darabjával együtt..."

Hogy hogyan kerülhetett bongó Kittenberger emlősgyűjteményébe tisztázásra vár...

2019. 01. 09.

Kiegészítés: a Természettudományi Múzeum információja szerint a cikkben említett bongó nem Kittenberger gyűjtése

SZERKESZTÉS ALATT