TEREPI KUTATÁS

A KittenbergerKutatás egyik alapvető célja, a Kittenberger által bejárt objektumok felkeresése és fényképes dokumentáció készítése elkezdődött. Ezen lokalitások folyamatosan feltöltésre kerülnek a honlapon.

Eyasi-tó

2019.07.21

"Utunk legérdekesebb része a Keletafrikai Nagyszakadék és annak környéke volt. A Nagyszakadék, mely tudvalevőleg Abesszíniától kezdődőleg mélyen az Aequator alá húzódik, szélességében is óriási méretű. Óriási tavak egész sorozatát, mint a Nagynátron-tó, Eyassi-tó stb. találtuk a Nagyszakadék általunk érintett részein. A tavak körül sivatagszerű...

Az ezerkilencszáznégy július tizenegyedikei oroszlán támadást követően Kittenberger Moshiba kerül, ahol azonnal megkezdik súlyos sebeinek ellátását. Orvos nélkül, mivel az ott állomásozó törzsorvost operálandó, aznap hagyja el a bómát.

A moshii katonai erődítmény vagy Német Bóma Kittenberger első afrikai útján két ízben játszott fontos szerepet. Az eddig fellelt dokumentumok alapján az első alkalom során - 1903 január végétől - mintegy két és fél hónapot töltött el a bómában. Itteni tartózkodásának oka súlyos maláriás megbetegedése, mely úgyszólván afrika földjére való első...

© 2018 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el