Mambai misszió - naplórészlet 1904

Az ezerkilencszáznégy július tizenegyedikei oroszlán támadást követően Kittenberger Moshiba kerül, ahol azonnal megkezdik súlyos sebeinek ellátását. Doktor nélkül, mivel az ott állomásozó  törzsorvost operálandó, aznap hagyja el a bómát. 

Másnap érkezik meg a mambai protestáns misszió orvosa Dr. Hermann Plötze, aki az elhanyagolt sebek szakszerű ellátását elvégzi. Mivel azonban teendői visszaszólítják eredeti székhelyére, magával viszi Kittenbergert is. Itt, a Marangu melletti misszióban tölti a következő mintegy két és fél hónapot. 

A misszióba került betegekről, feljegyzések készültek, így Kittenbergerről is. Schwarzmayer Christian kutatómunkájának köszönhetően sikerült megtalálni és lefordítani azt a naplórészletet, mely Kittenberger kezelésével foglalkozik. Ez, a mintegy két oldal a Kittenberger kutatást tekintve felbecsülhetetlen kultúrtörténeti értéket képvisel. 

E naplókivonat az Evangelisch-Lutherisches Missionswerk Leipzig tulajdona (Copyright). Az eredeti dokumentum a Frankesche Stiftungen Halle-ben tekinthető meg. 

(A tulajdonos e dokumentum megjelenését csakis és kizárólag e honlapon engedélyezi, ezért másolása és bármilyen más médiumban történő megjelenése büntetőjogi felelőséget von maga után!)

A fordításnál nehézséget okozott, hogy ún. német kurrent, azaz deutsche Kurrent (current: szaladó) írásmóddal írták. 

(Alapvetően a 17. században jelent meg, a 20. század közepéig volt használatban, ez idő alatt elég sok változáson esett át. A németek és osztrákok 50-60 év körüli generációja még tanulta az iskolában, de az emberek túlnyomó többségének roppant nehezére esik az írás bogozgatása)

Íme az eredeti feljegyzés pontos fordítása:

Ebben az időben a vendégszobáink majdnem mindig foglalva voltak.

Június közepétől augusztus elejéig Kittenberger úr egy Magyar, aki a Magyar Nemzeti Múzeumnak gyűjt, nálunk volt páciens. Több ideje már a Litema-hegyekben tartózkodott, ahol madarakat preparált stb.

Miután vadállatokkal már több kalandot átélt, június közepén egy oroszlán leteperte és hét helyen megsebesítette. A jobb kezének középső ujja majdnem félig le volt harapva. ő saját maga egy borotva kés segítségével levágta a lelógó ujjpercet.

Miközben az oroszlán alatt feküdt mégis sikerült neki a puskájával egy halálos lövést annak szemébe leadni.

Mivel Moshiban nem volt jelen a katonai orvos (törzsorvos Dr.Phillips távozása után) megkérték Dr.Plötzet, hogy lássa el a beteget, amely közben megérkezett Moshiban. Ő ott megvizsgálta és bekötötte sebeit, azután átszállíttatta ide ahol a sebek aztán viszonylag elég gyorsan begyógyultak, illetve jobbak lettek.

Még nem távozott tőlünk (július 20.-án) amikor egy újabb páciens érkezett hozzánk....

A fenti naplórészletet nem Hermann Plötze írta! (Kiegészítve 2019.04.11.-én)

Bármilyen meglepő, de az azóta eltelt mintegy 115 év alatt többször felbukkant olyan vélemény, mely szerint az oroszlánkalamitás annyira hihetetlen történet, hogy csupán kitaláció. Mentes István erről így ír:

"[1904] június 11-én reggel" - írja Kittenberger Kálmánról, a nagy vadászról és vadászati szakíróról szóló regényes életrajzában (Kittenberger Kálmán élete) a nagy író, Fekete István - "leütött egy oroszlán. Mindez nem történt volna, ha puskám a második lövésre nem mond csütörtököt, midőn a meglőtt oroszlán támadott, és közelre kellett várnom, mert a magas fűben nem láttam. Irtózatos küzdelem volt ez, és senki sem volt a közelben. Végre bal kezemmel elkaptam a nyelvét, s azt erősen megrántottam. Ez a bestiát annyira zavarba ejtette, hogy volt időm a rossz patront kirántani, ismételni, s az ellenfelemet szembe lőni." Híres egy eset! Valóban: közgyűjteményi dolgozóval - hiszen mint ismert, Kittenberger a Magyar Nemzeti Múzeum státusában, az állattár gyűjteményét közpénzen gyarapítandó tartózkodott 16 éven át Afrikában - ritkán történnek hasonlóan regényes dolgok. Mint rosszakarói megjegyezték, alighanem oroszlánvadásszal is csak nagyon elvétve történhetne ilyesmi, ha egyáltalán, dehát: nem voltunk jelen, nem tudhatjuk, az egyetlen szemtanú maga Kittenberger volt.

Kittenberger valószínűleg tartott is attól, hogy történetét sokan majd nem hiszik el, ezért mindig nagyon tudatosan, már-már kínosan szerényen kezelte ezt a témát.

Fekete István így ír erről:

"Egyszer, a szamosudvarhelyi vadászházban - jó hangulatban voltunk -előhoztam ezt az ügyet, mire azonnal vége lett a jó hangulatnak. - Hogy érted ezt? - nézett rám. - Talán kételkedsz? Erre aztán mérges lettem, és azt mondtam, hogy igenis kételkedem. Meleg, kék szeme egyszerre befagyott.

- De nem abban, amit leírtál - tettem hozzá sürgősen -, hanem abban, amit elhallgattál...

Olyan csend lett, hogy hallani lehetett a méhek egyhangú dongását a padláson, mert az ügyes vadőr elfogott pár elkóborolt méhcsaládot, s ezeket a vadászház padlásán tartotta. Ez a csend nehezen oldódott fel. Kitty hosszan nézett maga elé, aztán elmosolyodott:

- Igazad van. Igazad van, de... olyan képtelen volt az egész... olyan csodával határos, és amit tettem, szinte magam sem hittem el, hogy inkább elhallgattam és lerövidítettem, semhogy hitelét vesztett hazudozónak tartsanak."

Én is kételkedem, de abban, hogy érdemes e komolyan venni a kételkedő hangokat. Mindenesetre dr. Plötze azonnal észrevette volna ha a sebesülések, nem oroszlántól származnak. Arra pedig, hogy pontosan hogy történt az eset maga Kittenberger alakja szolgál bizonyítékul. 

Véleményem szerint e naplókivonat - a kétkedőket megnyugtatva - végleg pontot tehet erre a kérdésre.