Eyasi-tó

2019.07.21

"Utunk legérdekesebb része a Keletafrikai Nagyszakadék és annak környéke volt. A Nagyszakadék, mely tudvalevőleg Abesszíniától kezdődőleg mélyen az Aequator alá húzódik, szélességében is óriási méretű. Óriási tavak egész sorozatát, mint a Nagynátron-tó, Eyassi-tó stb. találtuk a Nagyszakadék általunk érintett részein. A tavak körül sivatagszerű nátronsteppék terültek el, melyeket liánokkal átszőtt, sötét őserdők, majd nádasok és mocsárerdők váltottak fel."

Első könyvében Kittenberger így jellemzi az Eyasi-tó környékét, ahol 1910 januárjában járt. Ekkor Fernbach Bálint hatalmas vadászexpedícióját vezeti a Viktória-tó keleti partjától az Indiai-óceánig. Útjuk során érintik ezt a földrajzi területet, ahol - az eddig rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján - Kittenberger többször nem is járt.

Kittenberger, valószínűleg személyes okokból utazásuk vége előtt otthagyja az expedíciót. Erről bővebben itt olvashat:

Az Eyasi-tó mintegy két Balaton nagyságú időszakos tó. 

A tengerszint felett közel 1 kilométerrel elhelyezkedő vízállás átlagos mélysége 1 méter. Az év száraz szakaszában erősen visszahúzódik, vannak olyan évek, mikor teljesen kiszárad, ilyenkor gyalogosan is át lehet rajta menni. 

A képet Schwarzmayer Christian készítette 2019 július 18-án. A tó vize erősen visszahúzódott, kilométereket kellene gyalogolni, hogy megtalálják. A üledékes meder autóval nem járható.  Háttérben a Nagy Szakadékvölgy nyugati vége. 

Az esős évszakban, a helyi lakosság számára a halászat révén fő megélhetési forrást biztosít. 

A flamingók vándorlásának szezonális megálló helye.


A korabeli térképeken még különböző néven jelölték. Az Eyasi-tó ma is használt másik neve a Nyarassa-tó.

forrás: Native Routes to the Masai Country and to the Victoria Nyanza

ca.1880: Nyanja

forrás: ETH Zürich Bibliotek. Deutscher Kolonial-Atlas für den amtlichen Gebrauch in den Schutzgebieten Aequatorial-Ost-Afrika

1895: Easy S.

forrás: Mapova Sbirka PrF UK: Blatt I. Bodenschatze. Produktionsmöglichkeit durch Sammeln und Jagd. Viehzuchut. Industrie.

1902: Nyarasa (Eyassi)

forrás: David Rumsey Historical Map Collection: 72. Afrika in 7 Blaettern, Bl.4. 1905:Njarasa (Ejassi)

1905:Njarasa (Ejassi)

forrás: 72. Afrika in 7 Blaettern, Bl. 4.

Stielers Hand-Atlas. 100 Karten in Kupferstich mit 162 Nebenkarten herausgegeben von Justus Perthes' Geographischer Anstalt in Gotha. Neunte, von Grund aus Neubearbeitete und Neugestochene auflage. Gotha: Justus Perthes. 1905.

1905: Njarasa - Ejassi S.

forrás: Central Africa (West). Central Africa (East).

The Victoria Regina Atlas, Political, Physical & Astronomical. Containing Two Hundred Plates and Complete Index. Second Edition. W. & A.K. Johnston, Ltd. Established 1825. Edinburgh & London. 1906.

1906: L. Eiassi

forrás: British East Africa, Uganda. Mauritius. Madagascar. Helena. Cape Town. Aden. Ascension. Perim I. and Aden. Socotra. Amirante and Seychelles.

The Victoria Regina Atlas, Political, Physical & Astronomical. Containing Two Hundred Plates and Complete Index. Second Edition. W. & A.K. Johnston, Ltd. Established 1825. Edinburgh & London. 1906.

1906: Eiassi

forrás: Bibliographisches Institut in Leipzig - Aqutoria-Afrika

1912: Ejassi

© 2018 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el